"Tell me why?.." Hangzik a refrén a Sophie oldalán hallható zeneszámban. És valóban: mondja nekem meg valaki, hogy miért? Miért pont ő? Miért neki kellet?
Szükségem volt néhány nap amíg feldolgoztam, hogy Sophie nincs többé. Nem az enyém volt, de sajátomként szerettem. Sok időt töltöttünk együtt. Eddigi legtöbb sikeremet neki köszönhetem. Ő volt az akivel először állhattam Fajtacsoport dobogón és ő volt az aki először ért el úgy Fajtagyőztes címet, hogy én készítettem fel mind szőrben, mind pedig viselkedésben. Ő volt az első kutya, akivel felnőtt Champion címet szereztünk.
A betegség amiben ő meghalt kivédhető lenne, ha szűrnének rá. De itthon egyenlőre még nincs erre lehetőség. De itthon senki nem vesz róla tudomást. Itthon a tenyésztőket jobban érdekli a hírnevünk, mintsem beismerjék, hogy hibáztak beteg vagy hordozó kutyákkal tenyésztettek, tenyésztenek. És ezt nem ők, hanem a tulajdonosok sínylik meg, ők élik meg a nehezét, a ő kutyájuk hal bele ebbe. (Erről a betegségről hamarosan egy blog bejegyzés fog szólni!)
Az utolsó nap amit Sophieval töltöttem:
Csöndes vasárnap hajnal és sürgős készülődés. Egy kicsit későre állítottam a vekkert. Fél hétkor telefon csengés: "Tíz perc múlva ott vagyunk!" Négyen, két kutyával és sok cumóval indultunk neki egy kiállítási napnak. Utunk ezúttal Dunaújvárosba vitt. Egész nap borús volt az idő, mintha valami készülődne. Hideg, de legalább nem esős. Felvezetésem borzalmas volt, senkit sem tudtam úgy bemutatni, ahogyan azt kellett volna. Eredményeink még annyira sem jók mint az idő. Kitűnő, de legalább nem nagyon jó.
Reggel az autóban Sophie és Bézs az ölünkben utaztak, mivel a csomagtartó dugig volt holmikkal. Zoli Bézst tutujgatta, én Sophiet. Ő végig hozzám bújt, én végig simogattam. Nem tudom, talán érezte, talán elköszönt, talán elmondta, hogy szeret és megkért, hogy sose felejtsem el.
Délelőtt is látszott rajta, hogy nincs jól, ám amikor ringbe lépett 5 percig újra a régi volt. Csillogott a szeme és méltóságot sugárzott magából. Én tovább maradtam, még dolgom volt, de Adriék hazamentek. Búcsúzóul megöleltem, de nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó.
Másnap délután hazafelé sétáltam a postáról, ráadásul elég bosszús voltam, mentem egy felesleges kört. Kevesebb pénzt vittem magammal, mint ami kellett volna.
Csörgött a telefonom. Adri hívott. Vége lett, elment.
Köszönöm neked Kincsem, hogy ismerhettelek! Köszönök neked mindent!
In memoriam
MKSZ HCh, HCh, HSCh RINEWELD BLUE BALYS "Sophie"
2007. november 14. - 2010. október 25.
